Cimkézett bejegyzések: ‘Sminkverseny’

Kézműves kupa 2011

Kézműves kupa 2011

Idén márciusban ismét megrendezésre került a Kézműves Kupa névre keresztelt fodrász,- kozmetikus,- műkörmös verseny Miskolcon. Úgy terveztem, hogy már nem indulok többet ezen a versenyen, de mivel egyik tanulóm Julcsi úgy döntött, hogy ő Keszthelyen méretteti meg magát, a másik tanulóm Dóri pedig a verseny napján külföldön tartózkodott, így úgy döntöttem utoljára szerencsét [...]

Sminkverseny nevezés

Sminkverseny nevezés
A Beauty Forum által megrendezett Makeup Magyar kupára fotóval lehet pályázni.  A téma idén 80’as évek volt. Egy korhű sminket és stylingot kellett megálmodni, mely tükrözi az akkori kor hangulatát. Én egy kicsit rockosabb stílust választottam. A smink színeit is a ruhához igazítottam. Egy színes, nyitott mélyítővonalas sminket készítettem, melyet ceruzával húztam meg, majd [...]

Szabolcs kupa 2011

Szabolcs Kupa 2011
Idén is megrendezésre került Nyíregyházán a Szabolcs Kupa nevezetű Fodrász – Kozmetikus és Műkörömös verseny. Tanulóm Nagy Julcsi két kategóriában indult. Az egyik az extravagáns alkalmi smink volt, a másik pedig Deep purple névre keresztelt fantázia smink. A verseny előtt kb. 1 hónappal elkezdtünk felkészülni, kitaláltuk a sminkeket, és folyamatosan tökéletesítettük. Alkalmi sminknek [...]

Lezárult az internetes sminkverseny!

Lezárult az internetes sminkverseny!
Kedves látogatóim, olvasóim, vendégeim, ismerőseim, barátaim!
Mindenkinek szeretném nagyon nagyon megköszönni, hogy szavazott rám, rengeteg pontot sikerült össze gyűjtenetek nekem, de sajnos a közönség díjat még így sem sikerült megnyerni. Hozzá tenném még azt is, hogy Makovics Dóra, a tanulóm is indult a versenyben tanuló kategóriában, aki a 2. fordulóban felajánlotta, hogy rám [...]

Nemzetközi sminkverseny!

Szavazz!
Nemzetközi sminkverseny!

Faceup néven indult nemzetközi sminkverseny, melynek keretein belül 3 versenyszámban lehetett nevezni: Női fashion, Pin-up, A Te hősöd. Én a Női fashion kategóriát választottam. Fotóval kellett pályázni, ahol nézik a modell natúr arcát, nyitott, csukott szemes portrét, a ruhát, frizuráz, összhangot. A fotókat retusálás nélkül kellett beküldeni, így mindenki a valós tudását mutathatta meg. [...]

Pécsi sminkverseny 1. hely

Pécsi sminkverseny 1. hely
2010.09.26-án rendezték meg Pécsen a IX. Ifj. Rónai László emlékversenyt. Kozmetikus felnőtt nagyfantázia smink kategóriában a téma Pécsi hangulat volt. Mikor először elolvastam a versenykiírást, nem igen tudtam, hogy ezen a kiíráson belül, mit is lehetne csinálni, de egy kis fejtörés után eszembe jutott, hogy Pécsen van a Vasarely múzeum, mely rögtön [...]

Powered by WordPress | Best Cell Phone Plans | Thanks to Online Checking Account, High Yield Savings Account and CD Interest Rates