2016-os sminktanfolyam nyertes

2016-os sminktanfolyam nyertes

sminkes csoport3 évvel ezelőtt is hirdettem egy sminkpályázatot, és idén úgy döntöttem, szeretnék újra valakinek felajánlani egy komplett 60 órás profi sminkes képzést. Valakinek, aki igazán megérdemli, valakinek, akinek ez az álma, de nem engedheti meg magának. Annak, aki szerette volna megnyerni a tanfolyamot nem volt más dolga, mint egy “motivációs levél” félét írni, és elküldenie nekem. Bármit leírhatott benne magáról, amit csak akart. Miért szeretne sminkes lenni, hogyan képzeli a szakmát, mit adna számára, ha övé lenne a lehetőség, hogy teljesen ingyenesen részt vehessen az oktatáson. Rengeteg levelet kaptam, sok-sok kedves lelkes embertől, igazán személyes sorokat, sokan beavattak életük legapróbb titkaiba is, igazán megtisztelő volt, hogy ennyien a bizalmukba fogadtam így ismeretlenül is. Milliószor átolvastam a kapott leveleket, majd nagyon nehezen meghoztam a döntést, és egy balatoni lánynak adtam oda a tanfolyamot, Marton Dórinak. Dóri azóta már elvégezte a tanfolyamot, és így utólag is azt kell hogy mondjam, nagyon jól döntöttem, hogy őt választottam. Lelkes, alázatos, tehetséges. Minden megvan benne ahhoz, hogy kiváló szakember váljon belőle..

Íme az Ő, azaz Marton Dóri sorai is, a tanfolyam után:

“Szeretnék egy kis beszámoló/köszönet félét írni :)
sminktanfolyam alkalmi sminkAzzal kezdeném, hogy soha életemben nem nyertem semmit… se sorsolásos játékon, se bármilyen megosztós játékon. Amikor megláttam a felhívást a játékra az oldaladon, először végig sem olvastam. Gondoltam játék, felesleges, úgy sem nyerek. De aztán csak megnéztem, hogy mi a tét… 60órás sminktanfolyam Nálad… nem a történet kedvéért mondom, de mindig is úgy voltam vele, hogy ha egyszer eljutok egy suliba, akkor az a tiéd legyen. Nagyon nagy álmom, hogy sminkes legyek és ezzel foglalkozzak. És ismeretlenül is úgy gondoltam, hogy nálad kell tanulnom, ha kezdeni szeretnék a tudással valamit. Szóval rohantam is írni a motivációs levelem és onnantól kezdve abban reménykedtem, hogy végre egyszer nyerek valamit. És ha nyerek akkor ez legyen az! És egyik este megláttam a kiírást, hogy döntöttél… és ott volt a nevem. Annyira hihetetlen volt, gondoltam rá, hogy átfutom a jelentkezők listáját, van e még Marton Dóra köztük…. el sem akartam hinni. Hatalmas boldogság volt. Körbe telefonáltam mindenkit és alig vártam az első alkalmat. A tanfolyamnak sajnos tegnap vége lett, sosem gondoltam, hogy fogom ezt mondani valaha suliról vagy tanfolyamról, de már most nagyon hiányzik… akármeddig tudtam volna oda járni. Pedig a Balatonról felvonatozni nem épp a kedvenc hobbim, de nem is érdekelt, ez már részlet kérdés. Biztos vagyok benne, hogy sokan velem együtt keresik kutatják, hogy melyik suliba érdemes beiratkozni? Hol kapnak a pénzükért cserébe olyan tudást ami hasznosítható. Ahol nem futószalagon jönnek és végeznek a sminkesek kb 0 tudással a végén, ahol nem 10 főnél kezdődik egy csoport és a tanárt hidegen hagyja, hogy ennyi emberre nem is tud megfelelő figyelmet fordítani… Nálad 4en voltunk egy csoportba és mindenkire bőven jutott idő, hogy segíts abban, ami nem akar sikerülni. Olyan oktató vagy akiből sajnos nagyon kevés van nem csak ebben a szakmában, aki odafigyel, szívén viseli amit csinál
, és addig úgy sem hagy békén amíg nem megy úgy, ahogy kéne. Át is akarod adni mindazt a tudást ami benned megvan, nem csak beszélsz róla. Nem volt olyan kérdés amire nem válaszoltál vagy magyaráztad el akár 10edszerre is ha nem értettük. Ha tehetném most azonnal mennék vissza még kétszer ugyan ennyi időre mert öröm tőled tanulni. Nagyon köszönöm, hogy megadtad nekem ezt az élményt, amire lehet hogy soha nem lett volna lehetőségem. És én bátran mondhatom, hogy a legjobbtól tanulhattam. Köszönöm! ”

Hálás köszönet a szép sorokért, és bátran mondhatom, az olyan emberek miatt érdemes csinálni, mint Dóri, és ebbe a csapatba ahova Ő is járt 4 is jutott, mert mindenki fantasztikus volt :)

Hagyj üzenetet

Powered by WordPress | Best Cell Phone Plans | Thanks to Online Checking Account, High Yield Savings Account and CD Interest Rates